Kedves olvasóim! Kicsit szeretném ha belelapoznánk William Dufty : Cukorblues című könyvébe. Részelteket fogok közzétenni,hogy értse mindenki mit is eszünk és mik leszünk ezáltal az anyag által. És mi visz a mai napig is hogy bátran hirdessem,hogy CSAK EZT NE EDD!!!! :D
Mi a cukor blues? A köznapi nevén csak cukorként emlegetett finomított szacharóz fogyasztásával járó számtalan testi és lelki gyötrelem gyűjtőneve.
Közölném a kiadó megjegyzését is: (figyelemre méltó)
A Sugar Blues 1976-ban jelent meg először Amerikában. A "mai" állapotokra vonatkozó megjegyzések az akkori amerikai állapotokra vonatkoznak. Bár a könyv bizonyos részei ezáltal időszerűségüket vesztik, az egész kötet a cukor több évszázados történetének dokumentációjaként döbbenetes tényeket tartalmaz.
A magas cukorfogyasztás és az élelmiszerek nem megfelelő jelölése Magyarországon is létező probléma.Az utóbbi években bizonytalan léptekkel elindult reformtáplálkozás-mozgalom ellenére a cukor és a cukrozott élelmiszerek, a fehér liszt és a hántolt rizs a legtöbb háztartásban még mindég az alapélelmiszerek közé tartoznak. A könyv aktualitása ezért semmivel sem csökkent az elmúlt 25 év alatt.
Az első oldalakon az író elmeséli személyes élményét:
Rég volt, talán igaz sem volt - a szacharóz illetően még reménytelenül fafej voltam-, amikor is egy napon emlékezetes ütközetet robbantottam ki Gloria Swanson és egy szem kockacukor között. Egy déli sajtótájékoztatóra kellett mennem a New York-i Fifth Avenue egyik ügyvédi irodájába. Amikor észrevételül beóvakodtam, már javában zajlottak az események. Csak a rendkívül éber és figyelmes Miss Swanson mozdult: levette kézitáskáját a mellette lévő székről, hogy leülhessek. Eddig még csak képernyőn láttam, személyesen soha. Nem is számítottam ár, hogy itt lesz. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve.
Belépett a pincér a frissítőkkel: felvágottos rozskenyér, szalámis fekete kenyér, papír kávéscsészékkel meg egy tál elegánsan csomagolt kockacukor. Széthordta a szendvicseket, miközben a New York-i napilapoknál dolgozó kollégáim továbbra is hevesen vitatkoztak. Kibontottam a kenyeret, levettem a kávéscsésze fedelét, és megfogtam a kockacukrot. Ahogy csomagolni kezdtem, Miss Swanson erélyesen odafordult hozzám: -Ez méreg! - sziszegte. -Ilyesmit még a házamba sem engednék be, nemhogy a saját testembe.
Visszahőköltem a szakadék pereméről, és ránéztem. Hatalmas, kék szeme tágra nyílt, hófehér foga pedig fenyegetően villant elő mosolya mögül. Ő volt egy személyben Carrie Nation, az alkoholizmus démona ellen küzdő amazon, és az Aranykereszt beszédjére készülő William Jennings Bryan demokrata elnökjelölt, de ő volt Mózes is, amint disznóhúst lát. Mint egy süteménylopáson kapott kisgyerek, visszadobtam a cukrot. Észrevettem, hogy Miss Swanson előtt nincs teríték: nem kért a mi frissítőnkből. Otthonról hozott harapnivalót: valamit, ami fán érett, és nem kezelték semmivel. Engem is megkínált. Még soha nem ettem ilyen finomat - ezt meg is mondtam neki.
Miss Swanson különleges reformtáplálkozásáról akkor már legendák keringtek. Fiatalosságát versek magasztalták. Ahogy szemtől szemben láttam, kétség sem férhetett hozzá, hogy amit tesz az csak helyes lehet.-Azelőtt dühöngtem, ha azt láttam, hogy valaki mérget eszik - súgta a fülembe. - Ma már tudom, hogy ezt mindenkinek magának kell megértenie, mégpedig a saját kárán. Előttem ehet bárki akár darált üveget is, a szemem se rebben. Vegye csak el - engedélyezte a cukros kávét -, egye meg a fehér cukrot, és legyen csak öngyilkos. Nem az én dolgom.
Mosolya mögül megint elővillant a fenyegetés. Napokig nem tudtam kiverni a fejemből. Valahányszor a cukorfogóért nyúltam, megállt a kezem, mert eszembe jutott, amit mondott. Az ember addig nem is tudja, hogy rabja valaminek, amíg a fejébe nem veszi, hogy többé nem csinálja - és akkor rádöbben, hogy nem az akarata irányítja. Rájöttem, hogy cukorfüggő vagyok, mégpedig súlyosan. Le akartam szokni róla, de nem tudtam, hogyan. A függés hosszú évek óta tartott.
Valószínűleg igen korán szoktam rá, mert már a legrégebbi emlékeimben is csak küszködöm a családi ebédnél a krumplival meg a hússal, hogy végre eljuthassak a mennyországba, amit az édes desszert jelentett. Nagyanyám éléskamrájában a konyha mellett mindig ott állt egy félmázsás zsák, benne jófajta michigani répacukorral, tetején nagy, bádog merítőkanállal. A szesztilalom idején pitypangot szedtem neki, amelyet megmosott, agyagedényben áztatott, majd megszórta cukorral és citromlével. Ettől az gyorsan megerjedt, és készen is volt az illegális bor. Emlékszem, hogy nagyanyám cukorral hintette meg a meggyes és almás pitét, cukorral készítette a teasüteményt és a tortát, és cukrot szórt az őszi befőzés idején a fortyogó barack- és szilvalekváros üstökbe is. Cukor volt a paradicsomszószban és minden savanyúságban. Amikor hazajöttünk az iskolából, szomszédasszonyunk, Mrs. Maulton - ő főzött nálunk -, frissen sült kenyérrel várt minket. Vajjal kente meg, és jól megszórta barna cukorral."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése