Volt persze a városban orvos, ott lakott velünk szemben, de nem volt éppen egy Dr. Marcus Welby. Az egész város attól rettegett, hogy esetleg sürgős esethez kell orvost hívni, és senki másra nem lehet számítani, csak Dr. Hudsonra. Dr. Hudson ugyanis kábítószerezett. Ezt ugyan sosem mondták ki, csak annyit: "Szegény felesége." A mi derék orvosunk néha úgy kerengett a városban, mint egy zombi. Rendelőjét egy kis épületben rendezte be a háza mögött. Sötétedés után a városi kölykök az ablaka alá osontak, és onnan lesték, hogyan fekszik elnyúlva lábtartós fekete bőrfoteljében, teljes önkívületben.
Amikor baleset történ a városban, önkéntes tűzoltók betörték a rendelő ajtaját, a doktor urat nyakon öntötték vízzel, megvárták, amíg ráteszi az ércsíptetőt a sérül gazda karjára, amelyet bekapott a cséplőgép, majd sietve a szomszéd városba szállították a beteget. Akinek volt pénze rá- nekünk volt - a szomszéd városból hívott orvost telefonon. Így aztán egyikünk sem látott orvost addig, amíg nagyobb baj nem történt. Pontosabban semmi nem lehetett akkora baj, hogy az "nagyobb baj" lett volna. Viszont évente kétszer fogászatra kellett mennem, amikor ez divatba jött. A fogorvos a túlzott édességfogyasztásnak tulajdonította, hogy lyukasak a fogaim. Más orvos soha nem figyelmeztetett erre. Az idősebbek, pl. nagyanyám, mondogatta, hogy árt, ha túl sokat eszünk valamiből. Ez a gyomorrontást jelentette, vagyis hogy hányunk meg hasonlók. Hogyan gondolhattam volna, hogy csúnya bőröm okai is titkolt bűneim? Láttam, hogy sok velem egyidős fiúnak hasonló a baja - de nem mindnek. Aztán az istálló mögött kihallgattam, hogy a csúfság egyenes következménye lehet annak, ha valaki állandóan maszturbál.
Az egyik barátom bátyja a chicagói katolikus papneveldében tanult. Ő volt a kánonfog és a szex nagy szakértője. Ő hintette az igét, hogy a chicagói egyházmegyében maszturbálni bocsánatos bűn, Michigenben azonban halálos. Illioűnois-ban viszont az éjszakai "kézimunkázás" után reggel kiöblíted a gatyádat a kúton, és mehetsz is áldozni.
A középiskolában minden bánatomat malátás tejbe fojtottam, amelyet akkoriban fedeztem fel. Az idő tájt már egy nagyvárosban laktunk, és hosszú utat kellett megtennem, hogy beérjek a központban lévő iskolába. A villamosra tíz centet kaptam: ötöt az odaútra, ötöt a visszaútra. De hogy tízórais dobozból ebédeljek - azt már nem. Még hogy az otthonról hozott szendvicseket meg gyümölcsöt majszoljam!
Túl voltunk az 1929-es gazdasási válságon, de az élet nehéz volt mindenhol. Az egyik olcsó belvárosi csemegeboltban viszont 10 centért akkora adag malátás kakaót lehetett inni, amennyi belénk se fért. Két évig hóban-sárban inkább kilométereket kutyagoltam oda és vissza, csak hogy benyakalhassam tíz centért a heti öt malátás kakaót. A bőröm állapota rohamosan romlott. Emlékszem, hogy égtem a szégyentől, amikor tornaórán zuhanyoztam. Osztálytársaim azt rebesgették, hogy a pattanásokat a szexuális elfojtás is okozhatja. Felszabadult lelkeknek, világosítottak fel, nincsenek ilyen gondjaik. Mindent elhittem nem annyira az elfojtott szexualitás, mint inkább bőröm okozta elkeseredettségem miatt. Ezerszer inkább vállaltam volna annak veszélyét, hogy teherbe ejtek egy lányt, vagy összeszedek valami nemi betegséget, ha emelt fővel és tökéletes bőrrel vonulhatok majd be a kiskorúak börtönébe.
Mire gondolsz? Mondd el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése